„A Tisza-völgye a magyarság mindenkori megújulásának szűkebb hazája”

Tiszadob – az ősfolyók dombján, táltosok szentélyében

Tiszadob nagyközség a Tisza bal partján, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnyugatibb települése; tájegység szerint a Nyíri-mezőséghez, közigazgatásilag a Tiszavasvári Járáshoz tartozik, kötődéseit tekintve pedig alig Szabolcs, inkább Hajdú és Hortobágy és egy kissé Borsod is. A nagyvárosok innen: Miskolc 40, Nyíregyháza 50, Debrecen 80 km-re esnek.

A település mai ismereteink szerint már az új kőkorban (neolitikum 7500 - 6500 év) lakott hely – erről bőségesen vallanak a falu, 80 km2-nyi határain belül feltárt, régészeti lelőhelyei: Ókenéz, Poklos, Csörsz-árka, Reje, Ófalu, Urkom, Borzik, Andrássy-kastélykert – micsoda borzongató hangzása, micsoda névsora ez a réges-régbeliségnek, sehol a környéken hasonló...

Tiszadob földtanilag is elüt síklakó szomszédaitól. Az Ős-Sajó, Ős-Hernád, Ős-Takta hordalékkúpjain (alacsony, de 100-110 m-t meghaladó dombsorain) az áradások ellen ezredéveken át védelmet lelve alakult itt ki a Tiszára támaszkodó, s a domborzatot követő sugaras-halmaz településszerkezet, az Árpád-kori szerveződésnek is megfelelve.

 

Tiszadob-fázis

A Kárpát-medencénkben az emberi kultúra (Paleolitikum - 2,5 millió év) legkorábbi nyomait a bükki Szeleta-telepeken, tőlünk légvonalban 50 km-re találjuk, felénk húzódó legközelebbi nyomait az utolsó eljegesedés korából (12-28 ezer év), Bodrogkeresztúron mutatja a helyenként megnyitott föld. Ez az első társadalmasult népesség terjedt szét a folyóvizek mentén, s a Tisza vonalán különösen kedvező életteret találva vetette meg itt a lábát, ez az Európában őshonos emberfaj. Művelve létét, itt tanulta meg önerőből a halászást-vadászást, házépítést, szövést-fonást, földművelést, állattartást, és mindazt, amit már kultúrának nevezhetünk – halottait kegyelettel, szertartásosan temette el, magzatpózba ültetve, keletnek tájolva, mintha csak álom volna a halál, mellé útravaló ételt kínált művészi cserépedényben, s szerszámot, kőbaltát is odaátra... A Bükk-kultúra korai szakaszát Tiszadob-fázis néven tartja számon a régészet. Népként megnevezhető lakói a sok-sok apró neolit településnek, időrendben a kelták és az összefoglalóan szkítának mondott rokon törzsek: szarmaták, hunok, avarok, azaz végső állapotu(n)kban magyarok; hagyatékaik kontinuitást, csontjaik (genetikai?) rokonságot mutatnak a honfoglalásig, ami azután már külön fejezete történetünknek.

Mégsem akarjuk azt állítani, hogy az évezredek óta itt nyugvó, valahai élők, mind ősmagyarok. Csupán azt, hogy annak az emberi kultúrának utódai és elődei ők, akik a legelső európai népességgel azonosak. Hagyatékaik egymásra rétegeződve, elkülöníthetetlenül sorjázva, kétségbe nem vonható sajátos azonosságokat mutatnak. Nem törlik el, nem pusztítják el, hanem folytatják, fejlesztik elődeik hagyatékát, így adva minden időre példát nemzedékeiknek, hogy a lét stratégiáját az együttélésre alapozó népesség, a múlt-jelen-jövő szentháromságában, azonos érdekű néppé, erkölcsi törvényű nemzetté egyesül. Így magyarult a keletről nyugatra, nyugatról keletre áramló ember, meglelve fix pontját a születés és halál Kárpát-medencei genetikájában. Ezt mutatja, tanítja, tanítgatja Tiszadob ősmúltja, mint példa – talán éppen itt döbbent rá, amikor itt járt a Tisza-szabályozás honfoglalás méretű dolgában Széchenyi István, a legnagyobb, hogy: a Tisza-völgye a magyarság mindenkori megújulásának szűkebb hazája!

 

Rejtelmes etimológia

 

A falu nevének mibenlétéről pedig hadd száguldjon ártalmatlan fantáziánk.

1/ A vízDOB jellegzetes áramlási jelensége a folyó dobi szakaszának (is), meredek partjai s valahai éles kanyarulatai miatt ez különösen megmutatkozik zajlás, áradás idején...

2/ Az ősfolyók s a szelek által is fölhalmozott dombok DOmB formája látnivaló...

3/ Az első néven nevezhető őslakók. minden bizonnyal e gazdagon erdősült táj rejtekében jelölték ki táltosaik központi DOBoló szentélyét. A legöregebb, legmagasabb tölgyfának dőlt táltos a dobolás révületében a szent madár, a Druid DUBH (feketerigó) üzenetét énekelte, közvetítette, odaátról ideátra – a tölgy, az életfa koronájában pedig DAGDA, a Jó-Atya lakott (szomszéd falunk TiszaDADA!)... és a kelták azon túl fehér lovat áldoztak, vezéreik sisakját sólyom (turul) díszítette – csak úgy, mint a honfoglalókét....

4/ Sumériában (Mezopotámia), ahol az írás keletkezett valaha, az agyagtáblát, amire írtak, DUBnak, két folyó közét pedig általánosságban DOAB-nak nevezték. A dobi sziget pedig nem csak hogy két vízköze, de az első térképek szerint egyenesen két DOBot is jelöl. A Tiszadobot (ugyan miért is?) lakhelyül választó Andrássyak, szkítának vallották magukat őseredetük jogán, s kastélyuk első emeleti kandallóját csupa eufráteszi gyümölcsök díszítik…

Romantikus locsogás volna mindez? Meglehet, de így van ez, rejtelmek, ha zengenek..., s itt zengenek ám, ízleljük csak: Csíkor, Éneklőhalom, Reke, Kunhalom, Varjányos – beleborzong, ki anyanyelvén csodálja a község helyneveit – Gárdon, Bigeta (valaha falu volt) Csörsz árka, Testhalom, Kunhalom, Éneklőhalom, Csegeszeg, Borzik, Gincsellér...

 

Először a Váradi Regestrumban

 

Egy bizonyos: a honfoglalók lakott települést találtak itt, révhelyet, halászülést, amit a helyiek Dobnak neveztek! Az államszervezés idején Szabolcs alá tartozott a falu, a királyi közigazgatásban Tokaj várához. Szájhagyományunk szerint itt (is) keltek át a Tiszán a honfoglalók – majd 807 év múlva, Rákóczi seregei is; azóta nevezi a hűséges emlékezet Rákóczi-erdőnek a nagy kastély alatti tölgyest, merthogy itt kötötte meg lovát a nagyságos fejedelem! (Hatvan dobi katona szolgált seregében – vajon lesz-e valaha emlékükre csak egy kopjafa akár!) Az is lehet aztán, hogy itt kelt át a Délvidék felé 1848-ban Lenkey huszárszázada, s ott lovagolt mellette a dobi Bódogh László, tizedes, a kapitány legkedvesebb katonája is!)

Egy lépés ide Muhi; a rettenetes vereség (1241) hírére először keresett menedéket a járhatatlan vadonon át a Szentek erdejében a falu, s együtt imádkozva várta ki az Éneklő-halmon, hogy eltakarodjon a rettegett tatár.

A falu első okleveles említése a Váradi Regestrumban 1256: Dob királyi birtok...

A Zichy-okmánytárban ezt találjuk (1338): “Duae pessessionis Dub iuxta fluv. Tycia” azaz: két Dub a Tisza mellett... Ezt megerősíti az első katonai felmérés térképe is (1783), a Szigettanya mai területénél, a földelnyelte romtemplom mellett, egy házcsoport rajza látható – itt lehetett az a másik Dob, az Ófalu, vélte nagyemlékű, néhai Kuki Lajos rektor úr, első díszpolgárunk s helytörténészünk. (A különös templom riolittufa várfalszélességű falazata Tokajból való.)

1397-ben a Guth-Keled nemzetségbeli Doby Mihály bírja a falut királyi adomány szerint, mint révhelyet, vámszedési joggal is. Népes település már akkoriban: 51 lakott és három puszta telek, torony nélküli templom, alatta temető... Zsigmond király idején 1430-tól az egri püspökségnek fizet tizedet – boldog idők... Mohács után a török elérte Dobot is; 1588-ban történt első lerohanása és felégetése, és követte azt megannyi dúlás – megesett, hogy akik el nem futottak időben, hanem a templomba zárkóztak, porig égette mind a pogány...

 

Hajdú hagyományok

 

A három részre szakadt országban hol a Királysághoz, hol az Erdélyi fejedelemséghez tartozott Dob. Hogy aztán elérkezett Bocskai István szabadságharca, hajdúvá lett a jámbor nép, s a hajdúszabadalmak szerint faluja hajdúvárossá nemesedett 1605-ben, amitől a rendet helyrezökkentő Szabolcs vármegye 1634-ben rendeletileg fosztotta meg. Ám a dobiak megtartották hajdúhadnagyaikat továbbra is, ők vezették aztán a faluközösséget, s vezényelték futásait, többnyire már a töröknél pogányabb felszabadító, a rabolni, ölni kész, kóborló német zsoldosok elől. Rápóti Papp Mihály (Dobon 1660-1663), az akkor már református község prédikátora (hallgatóinak száma 177!), három éven át, a falu hat keserves futását jegyezte föl, ránk maradt, Hajdúnánáson ereklyeként őrzött naplójában. Keserves történet mind a hat, kettőt kivéve. Az első: 1660-ban, az első futásban, a Tiszának Sózó nevű szigetében született fia, II. Rápóti Papp Mihály, akit 1724-ben generális inspektor címmel, püspökké választottak Debrecenben. A másik: a hatodik futás 1667-ben, amikor is az a példátlan bátorság történt, hogy a megvadult dobiak, a ludasi sziget búj-helyen szembefordultak az üldözőkkel és kemény csatát állva, kétszeri nekimenéssel, három halottjuk árán megszégyenítették a németet, akik hét halottjukat hátrahagyva, sebesülve, átkozódva elmenekültek! (Oda is emlékkopját kellene tűzni, maiak, s felírni rá legalább Tálas Tamás és Bodzás Miklós hajdúhadnagyok nevét. Mint ősvadon, a falu természeti környezete akkoriban, a Tisza öntésterülete csupa ingovány, nádas úttalanság, rejtett sziget, nem csoda, hogy Nánásról is ide futott olykor a nép, ha rátört az egykutya rabló tatár, török avagy német. E vigasztalan évszázadokban menedéket csak a természet adott, meg az Úristen!

 

„Hűségért és Bátorságért”

 

Az Andrássy család első alakja Dobon 1741-től báró Andrássy István kuruc tábornok, akinek jelmondata: Fidelitate et Fortitudine márványkandallóba vésve olvasható az I. Andrássy Gyula által építtetett kastélyban (1880-85), melynek tervező építésze Meinig Artur volt. 

A kastély, melyet bejárva mindent megtudhat róla látogatója, a magyar gótikus várépítészet és a reneszánsz kastélyépítészet remekművű ötvözete; mesebeli szépségét tovább fokozza környezete, a holt-Tisza, az angol- és francia park, a tiszafa koszorúba foglalt buxus labirintus, s abban Fadrusz János szobra. És mindent megtudhat a látogató az Andrássy családról is, nemzeti történelmünk kiemelkedő alakjai között is elsőül I. Andrássy Gyuláról, aki talán leghívebb követője Széchenyi Istvánnak, s akit 1849-ben jelképesen felakasztatott, majd a monarchia külügyminiszterévé emelt Ferenc József császár.

A községről szóló adatok, történetek és cselekedetek halmazából lehetetlen és hálátlan vállalkozás szűkre szabottan válogatni, ezért a továbbiakban csak vázlatosan, s néhány beszédes számadattal szólunk a falu dolgairól és lakóiról.

1716-ban 310 lélek, köztük 31 nemesember él itt; 1739-ben a pestis járványban, alig két hónap alatt 133-an haltak el – az ország ötmillió lakójából negyedmillión haltak meg, sok falu elnéptelenedett, nem egy örökre kihalt... Az 1795. év katasztrofális éhínséget hoz – a helység lakosai, azaz jobbágyai mindenféle terményükből kilencedet adnak földesuruknak, robotot, évente 200 forintot és forspontot is. Lassan, de mégiscsak jön felemelkedés: az uraságtól tűzifát kapnak, szabad halászást a Tiszának Gárdon szakadékában. A tölgyesekben makkoltathatnak és szépen terem a dohány, a kukorica és hozzá gyümölcsfát ültetnek, szőlőt telepítenek és fellendül,

országossá híresül a marha- és juhtartás, meg a dobi dinnye – ez utóbbi bekerül a város címerébe, pecsétjébe is; mert bizony várossá emelkedik a falu 1814-ben (1871-ig) királyi adománylevéllel, s a továbbiakban Nemes Tisza Dob, majd Tiszadob lesz becsületes rangja és neve.

 

Tanyavilág Dob körül

 

Ekkor 1300-nál több lakója van már, a Tiszán révmalmai úsznak, a tutajos faúsztatás hasznán fűrésztelepet üzemeltet, és szépen működik a szeszfőzde is. Városi céhek alakulnak; 1815-ben országos vásártartási jog is megilleti már (1946-ig); kereskedésének iránya Miskolc, Ónod, Szikszó, Szerencs és Polgár (ez az élet-ér elsorvad később, hogy Nyíregyháza lett a megyei központ, de a '60-as években azért még Polgárra, Miskolcra jár piacra a dobi ember). Lélekszáma 1869-ben már 3009 fő. '896-ban eléri végre a vasút is.

 

 

Az uradalmi földek művelésére mindenestül grófi tulajdonú tanyák épültek a falu körül 1901-től: Rejetanya 115 lakossal, Farkashát 104 lakossal, Csegeszeg – Urkom 6-6 lakossal, Katahalma 165 lakossal, Kocsordos 102 lakossal, Liget tanya 45 lakossal, Szelep /Cselep tanya 86 lakossal... Ezeken túl is voltak tanyák, mint Bárányszeg, Borzik, Mártatanya, Hosszúerdő és ott volt még Ófalu, azaz Ókenéz is... (Elgondolkodtató, hogy Reje, Borzik, Ófalu, Urkom jelentős régészeti lelőhelyek is egyben.) Egy 1946-os kormányhatározat még új házhelyeket jelöl ki a tanyákon, iskolát tervez, temetőt, sportpályát, közigazgatási épületeket Ezek a tanyák lényegében a '60-as évekig éltek és álltak még; 1956-ban a Kisligetben, '60-ban a Farkasháton iskola nyílik – azután pár év és sorvadást, pusztulást hoznak a modernista változások, helyükön erdő nőtt, földjüket gaz verte fel... Reje még áll és különösen a Bárányszeg, amely a luci holtág partján viruló kis üdülőfaluvá lett, érdemes meglátogatni.

 

Emlékművek és „emléktelen kétkeziek”

 

Külön fejezet a Tisza-szabályozás, melyet Tiszadobon Széchenyi István ünnepélyes kapavágása indított el; a heroikus munka három jeles alakjának (Széchenyi István, Andrássy Gyula, Vásárhelyi Pál) Hármas-emlékművet állított a hálás utókor; bár nem ők ásták, kubikolták az új medreket, az emléktelen kétkeziek mellett, de egyéb tetteik okán is méltók azért az utókor kegyeletére.

 

Na és Geszti Jóska (1807- 1880), az utolsó igazi országos betyár? Miután árulással rajtaütöttek, a csegeszegi kunyhójába bújtatott zsandárok és agyonlőtték, a régi temető szélébe jeltelenül temették el, sokáig virult a sírján virág, mert sokan szerették, hiszen nem bántott senkit, akin tudott segített. Orgonabokor benőtte sírja ma is jeltelen – igaz, mégiscsak zsivány volt őkelme...

És virult valaha Tiszadob társadalmi élete is, a húszas-harmincas évektől: Egyházi Legény- és Leányegylet, Kaszinó, Iparos-olvasókör, Polgári Olvasóegylet, Lövészegylet, Népművelés Egyesület, Dalárda, Futballcsapat... És hányféle iparos, vállalkozó: kereskedő, szatócs, korcsmáltató. Hentes 30, cipész 14, szabó 10, borbély 4, ács 5, asztalos 5 és kőműves, kerékgyártó, szíjgyártó, órás, kalapos és géplakatos... üzletük a faluból és a falunak élt.

Éltek itt békességben, bár vallásuk okán elkülönülten, mégis, a közemlékezet szerint zavartalanul és megbecsültségben gazdálkodó és kereskedő zsidók is 1800-óta, mígnem a német megszállás (1944) következtében tragédiájuk be nem következett. Emléküket Ne ölj felirattal külön emlékmű őrzi.

 

S ha már emlékművek, legszebb az I. Világháborús: 107 hősi halott tiszadobi honvéd neve három oszlopban sorjáz a bronzból öntött turulmadaras honvéd alatt. Legdrámaibb a II. Világháborús örvény-törte időoszlop (Györfi Lajos szobrászművész alkotása), rajta a körbe futó embergyűrű, a végtelen halál menete, alatta 173 név: 88 hősi halált halt dobi katona, 24 civil áldozat és 61 elhurcolt, mártírhalált halt zsidó származású tiszadobi ember. Farkas Béla, aki a Tubus, a tiszadobiak lapja főszerkesztője volt, kezdeményezésének és kutatómunkájának köszönhetjük (1989-ben még meglehetős ellenszenv ellenében!) az emlékművet! Ugyanezen a téren 1956-os kopjafa-emléket állítottak a volt '56-os dobi nemzetőrök; és külön emlékműve, obeliszkje van a Tubus téren a boldog emlékű millenniumi évnek is.

Időközben érte másféle tragédia is a falut: 1884-ben kolerajárvány. Az 1890/91-beli kivándorlás – majd 200-an hajóznak Amerikába. 1882-ben tűzvészben leégett a csárdapart környéke. 1892-ben ugyancsak leégett a mai Andrássy út egy része.1946-ban a Botháton és környékén a legrettenetesebb tűzvészben 50 lakóház veszett el. Az Őszirózsás forradalmi lelkesedésben némelyek, köztük idegenek, feldúlták és kirabolták az Andrássy-kastélyt, a barbár pusztítást a Szentgály különítmény megtorló akciója követte, vallató korbácsolás, akasztás ájulásig és deres, ötvenesével adagolt botütéssel – a kárvallott II. Andrássy Gyula soha többet nem járt Tiszadobon. 

 

A Gyermekváros

 

A község épített környezetéből kiemelkedik a már említett Andrássy-kastély, amit állami tulajdonként a legutóbbi években újítottak fel és modernizáltak, belső tereit alkalmassá téve az Andrássy-emlékek bemutatására, nem mellékesen, de azért ritkán, afféle konferenciás rendezvények befogadására is. E sorok írója nem kis nosztalgiával jegyzi meg, hogy ennek a kastélynak legnemesebb küldetése 1950-ben kezdődött, a Hajdúhadházról áttelepült Gyermekváros befogadásával. Jó, közel 30 éven át 240-300 ütött-vert sorsú gyerek lakta szobáit, de nem lakták le, nem verték szét, nem emésztették el és nem voltak zsúfoltságuknak országos skandalumai.

 

Ellenben emberséget tanultak itt, kijárták jó színvonalú iskoláját, 1956-tól pedig már mint szakmunkások, meglett emberként léphettek át innen az önállóságba, lehetvén cipészek, asztalosok, kőművesek, festők, kovácsok, lakatosok, elektro-lakatosok, mezőgazdászok, pékek, hegesztők, csőszerelők – hol van ma ehhez fogható végvára az országos jövőnek! 

 

Köszönet és hála azoknak, akik megálmodták, összerakták. Napi munkájukkal, személyes varázsukkal, közösségük erejével szolgálták és építgették. Lelkükkel is szépítgették (köztük ott vannak a falubeli mesterek, oktatók, technikai dolgozók, zömmel ma már a temetőben laknak, de arcuk megmarad az emlékező szívekben); és csodálat azoknak az egykori növendékeknek, akik ebben a MÁGYO-ban megvetve lábukat, belátással, értelemmel, szorgalommal Éltek, és nem visszaéltek a lehetséges-lehetőséggel!

 

 

Hát így valahogy épült itt valaha a hajdúhadházi közösség hagyatékait követve, a tanulás tüzében, a munka fegyelmében és a hűség, a mindennapi remény bűvöletében a sebeket gyógyító Értelem, abból pedig a szabadság! Jóvátehetetlen vétkünk, hogy veszni hagytuk a Csippolák és hitvány segédeik ügyeskedésén át nem látva, azt a nagyszerű szakmunkásképzést, ami a tiszadobi fiataloknak is kenyeret adott. A valaha itt nevelkedett Ratkó József önéletírásából vett idézet legyen mementó: „Szorongásaim, gyászom oldódtán, itt láttam és csodáltam meg a bajaimon túli világot. Tiszadobon, a Gyermekvárosban nyílt rá szemem a világra. Megszerettem a Rákóczi-erdő évszázados tölgyeit, a Tiszát, s ámulva vettem észre, hogy a felnőttek nem azért élnek csak, hogy verjék a gyerekeket...”

A Hősök kertjében áll a Ratkó emlék – Ratkó József csónakja –, rajta a felirat Dusa Lajos versének részlete: „Tiszadob, égnek fordult orral /a parton egy szál csónak áll. /Csupa súly benne Ratkó Jóska, /kő, víz, föld, zöld lombú szabály...”

 

Akár a sorsunk…

 

A másik (1926-tól kastély) 1900-körül még csak udvarháza Andrássy Sándornak, akinek felesége a falu emlékezetében a jóságos grófnő, Eszterházy Mária. A kastélyból 1945-után előbb tanácsháza, majd Polgármesteri hivatal lett

A harmadik kastély az ófalusi (ókenézi) szintén Andrássy hagyaték, mára kézen-közön elmagánult a cinkos közfigyelmetlenségben.

Árpád-kori három hajós református templomunkat hosszú évszázadok formálták mai alakjáig. Kőből, vastéglából emelt eredeti falai, gótikus ablakainak formája szerint 1280-1330 körül épülhetett. Bujkáló legenda, Adorján István, három évtizednél is többet szolgált tiszteletes úr mesélése nyomán, hogy a mai Úrasztal alatt egy sebesülten idemenekített, majd seblázban elhunyt cseh huszita királyfi nyugszik... A templom harangjai is mesélhetnének a vérzivataros évekről – három harangja közt a legrégibb Eperjesen öntetett 1640-ben I. Rákóczi György idején. A másik kettő időnként fegyvernek való lett, mivel el-elhurcolták a hadak, ám a makacs dobiak új és új harangot öntettek Isten dicsőségére. A templomot néhány éve még tégla-erődfal védte körül, mára – csúf példája a méltatlanságnak! – lebontatott, elhordatott. Kárpótlásul szépen zeng legalább a templom 1910-ben épített orgonája – megszólaltatta azt egyszer Kocsis Zoltán is, a Zongora Keleti Ünnepén – mindketten halottaink lettek azóta; így herdál vállvetve a felelősség alól folyton kibúvó idő, meg a hozzávaló ember...

Katolikus templomunk 1912-ben, Andrássy Aladár (1827-1903) özvegye, Wenckheim Leontina adakozásából épült, ő adakozta az 1930-ban épült katolikus iskolát is...

A Tubus – szinte vártorony, 1783-ban már állt és magtár volt, kívülről kötéllel húzták fel a gabonás zsákokat és felülről töltögették tele – talán innen való furcsa neve is, merthogy mint dobozt (tubust) használták, de az is lehet, hogy a tornyát körül-körül röpködő tubu-galambok miatt becéződött tubus-, azaz galambos-toronnyá az időközben alaposan megferdült, 12 méter magas téglafalú épület. Nem tudni meddig bírja még, mikor dől el végleg, akárcsak a sorsunk...

A Tubus az Andrássyak nagy majorjának északi sarkán állt, onnan a mai teljes épületsort, boltot, óvodát, iskolát és udvart, az orvosi rendelőig, hátuk mögött a mai gyermekotthon épületeivel együtt, magas téglafal ölelte körül. A háború után szinte az egész major (istállóival, magtáraival, más egyebeivel) a Táncsics mgtsz gazdasági uvara lett. Három tsz is volt a faluban, majd időközben a Táncsicsban egyesültek, amelyik aztán a rendszerváltásig sikeresen állt a lábán – léte és felosztása külön történet...

 

„Emberrengések”

 

Külön történet az is, ahogyan átélte a falu a háborút, abban a németet és oroszt, meg a maga labancait.

A béke éveiben (máig) nagyobb változásokat a földosztás, a villany (1950), a víz (1957) bevezetése, a téeszek megszervezése-felbomlása-újjászervezése, valamint a legújabb emberrengés, a rendszerváltás hozott. Részletes taglalásuk ebben az írásban lehetetlenség, ezért csak néhány fontosabb dolgot említhetünk meg.

A csaknem 10 ezer holdas Andrássy-birtok felosztásának (1945) 813 földigénylője volt, köztük 213 uradalmi cseléd, 351 agrármunkás, 209 törpebirtokos és egyéb foglalkozású, azon túl 556 család kapott 600 öles telket. A föld ugyan nem ment összébb, csupán birtoklóinak, tulajdonosaiknak száma.

Lélekszámunk 1949-ben 4864 fő, 1960-ban 4631 fő, 1970-ben 3900 fő, 1980-ban 3559 fő,1990-ben 3200 fő, 2006-ban 3200 fő. Ma 2800 alatti a mi lélekszámunk! Mi mondhatna el többet (drámaibbat, riasztóbbat!) létküzdelmünkről; nem a létszínvonalról, nem a technikai és civilizációs fejlődésről, hanem csak a puszta megmaradásról?!

1956 forradalma Tiszadobon is hozott némi zavargást, bár kommunistát ölni nem akart itt senki, azért egy-két nyakleves mégiscsak elcsattant, mi több, a katonaság egy 50 kilós, utcán zavargó malacot is agyonlőtt! Részletesebben szólva, 26-án, 14 főből álló miskolci fegyveres csoport, szállta meg a községi tanácsot, és másnapra erőszakosan szabad választást doboltatott ki. Eközben vonult be a faluba Harkai elvtárs, járási párttitkár három harckocsi katonával. Az ellenforradalmárok emiatt elszaladtak a híd felé, azután, bár üldözték őket, nyomuk veszett. Az ittas Harkai elvtárs, miközben a katonaság a piactéren likvidálta a veszedelmes disznót, letartóztatta személyes haragos elvtársát, a tanács VB titkárát, akit falhoz állíttatva sajnálatosan agyon akart lövetni a katonákkal, csakhogy megakadályozta őket ebben négy tiszalöki rendőr, Harkai elvtárs az intézkedés közben elszaladt. A VB titkár elvtárs felesége eközben kiabálni kezdett, hogy vegyék ki a férjét Harkai kezéből. Mivel a felheccelt tömeg így elvesztette a fejét, kereste a VB titkárt, de csak Harkai elvtársat találta meg a tsz irodában, ahová is az fegyveresen bezárkózott.  A tömegből két ember azonban bement oda, majd durván hátracsavarva kezeit, kihozták. A tömeg vonszolni kezdte Harkai elvtársat a tanácsházára, oly módon, hogy sapkáját folyton a szemére húzták, ne láthassa, hogy ki ütlegeli. Az egyik támadója közben kivette Harkai elvtárs belső zsebéből annak személyvédelmi pisztolyát, amit a tanácsházán leadott. Vonszolás közben a tömeg összetalálkozott a katonákkal, akik magukhoz vették Harkai elvtársat, majd eltávoztak. E rövidített leírás a későbbi büntető tárgyalás anyagából készült. Az ellenforradalmárokról megállapíttatott, hogy “megvalósították a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás bűntettének a tényálladéki elemét.” Megállapíttatott továbbá hogy a vádlottak osztályhelyzete jó, így kétségtelenül nem ellenségei a népi demokráciának, ám súlyosbító körülményként mérlegeltetett a szívós kitartás, az embertelenség, a kegyetlenség, amellyel cselekményüket a járási párttitkár elvtárs ellen végrehajtották! Következmény: börtön 1 év és 4 hónap és 10 hónap között, négy főre kiosztva. Az I. Rendű elítélt, Nácsa Sanyi bácsi érdekes dolgokat mesélt azután a börtönidőről, többek között együtt ült Göncz Árpáddal is.

 

Árvizek, ünnepek, tények

 

Mindezeket a Tiszadobról szóló ismereteket és adatokat (az öregektől így-úgy gyűjtögetett emlék-lapokon túl) a “Tiszadob monográfiája” szerzőjének, Kusmiczki Gyulának (volt gyermekvárosi növendék, majd gimnáziumi tanár Nyíregyházán) köszönjük! Egy községi utcanevet megérdemelne talán ő is...

A magyar szocializmusnak (állami és magán vétkeit, becstelenségeit és bűneit, most félretéve) tiszadobi éveit leszólni szamárság! Dopita György (tanár, iskolaigazgató) tanácselnökségének tisztességgel vállalható évei megsüvegelendők Bölcsőde, óvoda, új temető, ravatalozó, Réti Mátyás múzeum, könyvtár fenntartása fűződik a nevéhez.  Új gyógyszertár, új általános iskola, új sporttelep és erő szerint támogatott sportélet (futbal, kajak-kenu, ökölvívás – a Táncsics tsz-el vállvetve), az első falu-újság a Tubus megjelentetése tehető erre az időszakra.

A rendszerváltás kétségtelenül nagyobb szabadságot és lehetőségeket hozott, azt találjuk, átfutva az eseményeket és cselekedeteket, hogy többnyire jól élt velük a község választott önkormányzata; polgármestere 1989-től 2006-ig Szabó Péter, azóta Bán György.

2006-ig: árvizek kivédése, Nagy József gátmester szakmai irányításával, '98 és 2000-között jött három is, valaha mért csúcsokkal.

 

Valahára fővédvonal védi a falu egyharmadát kitevő Hunyadi út környékét. A Katlan sporttelep és szabadtéri színpad – min játszott a Kassai Thália Színház is; Falunapok – néhány Illés fotó árulkodik színes programjairól; A Zongora Ünnepe Keleten, amelyet Hauser Adrien tiszta és szolgáló lelkesedése álmodott valósággá, írta 1998-ban, köszöntő levelében Szokolay Sándor zeneszerző. A fesztiválon az alapító magyar mesterek (Kocsis Zoltán, Hauser Adrienne, Mocsáry Károly) mellett, világnagyságok is felléptek 6 éven át!

 

 

Ezeken túl a Könyvtár felújítása, Teleház alapítása, Multicenter, Réti Mátyás faluház, a Strand kiépítése, holtágak halászati kezelői jogának megszerzése, gázbekötés, Rejében is víz, gáz-rendszer kiépítése, Cigány Közösségi Ház, felújított ravatalozó, és községháza, KHT alapítás és leburkolt utcák, járdák, II. Világháborús emlékmű, Tiszatáj közalapítvány, Tiszatér-társulat megalapítása, Tisza Szövetség, országos Tisza-napok, Tiszapart Dalos Találkozó, és Csángótábor. Közben kinyílt a zsákfalu: megépült a vasvári és a gyulaházi út; polgárőrség lett és rendőrőrs alakult... 16 év tényei ezek.

 

Megtartó erő

 

A fejlődés nem állt meg: azóta megtörtént az iskola és óvoda fejlesztése és felújítása. Csapadékvíz elvezető rendszer felújítása, járdák javítása, utcák leburkolása. Megépült az állattartó Farm, amelynek nem mellékes hozadéka az időnkénti sajt, vaj, szalonna, tojás és túró csomag a lakosságnak, valamint konyhakész étkezési alapanyag megtermelése az iskolának, óvodának, hozzá a hűtőház megépítése az iskola mellé; szennyvízhálózat kiépítése; a temetőbeli utak díszkövezése; a közmunkaprogram vezénylése; a strand bővítése; a polgárőrség átszervezése...

A tárgyakat, dolgokat ki lehet cserélni, meg lehet újítani, csak az emberveszteségek pótolhatatlanok. Időközben elveszítettük Réti Mátyást, Kuki Lajost, Farkas Bélát, Ratkó Józsefet, Sereg Józsefet, sok jó tanítónkat, szószóló bátor öregeinket, a nagy emlékőrzőket: Szőke Sándort, Lovas Ferencet, Szilágyi Lajost, Deme Lajost és velük a többieket – elhullott az utolsó dalárdás is...

Gyermekkorában elmerült a Lindenfeld-merítői strandon a holtág vizében úgy hatvan éve egy ember, az édesapja emelte ki; mint későbben elmesélte, nem a fuldoklás iszonyatát élte át akkor, hanem a vízen átsejlő felejthetetlenül csodálatos és katartikus látványt: derengő fák karjait a kék ragyogásban – rejtelmes valami a sors! Vajon eszébe villant-e az a Lindenfeld-merítői megmerítkezés ott Amerikában Koltay Lajos operatőrnek, amikor az Oszkár-díjat átvette – nagymamája itt nyugszik az öreg temetőben!

 

A falu ősbölcsessége

 

És büszkeséggel írjuk ide Gulyás István nevét, aki a debreceni Református Kollégium professzora volt. Móricz Zsigmond azt írta róla: „egyetlen kedves tanárom volt 1893 óta aki (17 éves koráig egyszerű parasztfiú volt, és 26 éves korára debreceni tanár lett) tisztán megmutatta, hogy abban az elmúlt társadalmi korban milyen csodának kellett közbejönni, hogy egy lélekbuborék a paraszti élet mélységéből az értelmiségi napfényes magasságba emelkedhessék.”

Vajon miért is itt, a dobi kastélyban, a Holt-Tiszára néző kerek toronyszobában s nem éppenséggel Budapesten született meg Andrássy Katinka, Andrássy Tivadar leánya, a későbbeni Károlyi Mihályné, a vörös grófnő? Azt írja naplójában: „Tiszadob kis felső-magyarországi falu: Itt egyesül a Tisza két ága, az Eleven- és a Holt-Tisza, ahogy akkor nevezték őket. Az Eleven-Tisza széles, sárga, lustán hömpölyög homokos partjai között, amolyan kisebbfajta Volgaként; a Holt-Tisza, amelyet gáttal vágtak el a főmedertől, mintha tó volna; sűrű szomorúfüzek hajolnak sötétkék, mozdulatlan vize fölé, mely tele van vízililiomokkal. Nagyapám, idősebb Andrássy Gyula választotta ezt a helyet (amelyet a legjobban szerettem a világon) és a házat ide a Loire menti kastélyok mintájára építette...”

És akkor mit szóljunk id. Gr. Andrássy Gyula által fogadott nevelőnő Mary Elisabeth Stevens Tisza-Dobról 1865 májusában kelt, édesanyjához Londonba küldött leveléhez: „Ez egy gyönyörűséges hely... az emberek itt teljesen mások, mint észak-Magyarországon. Udvariasak, intelligensek, és nagyon jó módúak, lovagiasak és önzetlenek, nagyon kifejező és egyszerű nyelven beszélnek... Igazi magyarok.”

 

 

 

 

 

 

 

 

De ne felejtsük a mieink között Görgey Márton doktort se, a néhai vármegyei főorvost, akinek halálát tudatva a Debreceni Hírlap 1938-ban így ír: „Nem oklevél, faluja ősbölcsessége, s az Úristen tette őt a betegek szabadítójává; talpig ember volt, hatalmas szellemi képesség, hatalmas szervezet, a megtestesült őserő; többszörösen kitüntetett, orosz fogságból hazaszökött legendás katona, kiről novellát írtak. 

Hogy megházasodott, Gulyás István professzor leánya lett a felesége (lám, a dobi vér egymásra ismert)... Sok pénzt keresett, de mindenét szétosztotta, nem fordulhatott hozzá sem intézmény, sem magános szerencsétlen, hogy ne segített volna. Izzó Magyar volt, öntudatos református presbiter, egyházmegyei tanácsbíró... a magyar dal támogatója... Kemény és gerinces volt, a megalkuvás és szervilizmus korszakában is. Mindössze ötven éves volt, élete így is hibátlan egész nagy példa, komoly intelem: a falu elküldte az ő nagy fiát a városba, de a város nem irgalmazott...”

 

„Üdvözlöm a népemet…”

 

És innen indult Szebeni (Bozendorf) Ilona író, országos lapok (Kortárs, Élet és Irodalom, Szabad Föld, Nők lapja, a rendszerváltó KAPU) munkatársa, dokumentumfilmek társszerzője is. Dopita György tanácselnökhöz 1990-ben címzett leveléből: „Előbb az Újtelepen tanítottam, azután hittant az összes iskolában, a tanyákon is. Utána jöttem az egyetemre, Budapestre... Szüleim halála után engem már csak a temető kötött szülőfalumhoz, s annyi fájdalmas emlék, hogy csak átfutottam rajta... Ki mert akkor hangosan beszélni” ('50-es évek)! Keserű emlékei ellenére, így zárja levelét: „Üdvözlöm a népemet, üdvözlöm a Tiszát...”

Hallgat döbbenten az ember: hová lettek Dobról, vagy hol hallgatnak, miért és meddig szunnyadnak az ilyen lelkek? Mint ahogyan-vajon hova tűntek a különleges, országosan is egyedi, ősi formájú tiszadobi kopjafák? A kegyelettel semmi baj, új formában is őszinte marad, megszólhatatlan a gyász! Csak az ősiség, az egyediség, az a titokzatos tiszadobiság veszett el, és fogyatkozik szemünk láttára egyre tágabban is! Van-e még menthető, föltámasztható örökségünk? Ezt kérdezi (és nem számon kéri!) a mi reménységgel alakult egyesületünk. Ezzel a szándékkal igyekszünk megmutatkozni, és részt venni örökölt vagy jó szívvel választott “szűkebb hazánk” jog szerint ránk is tartozó dolgaiban – ne illesse hát sanda gyanakvás, rossz szó közösségünket, mert a méltatlanság előbb-utóbb megítéltetik!

Van itt valami láthatatlan a láthatókon túl, valami, ami megtartja itt, és nem engedi megromlani az akár gazdag, akár szegény, de testestől-lelkestől idevaló, vagy idevalóvá kívánkozó embert, van itt valami, ami nem mérhető semmi nyereséggel, semmi vagyonosodással, semmi ügyeskedéssel – hogy mi az? Nehéz kimondani, de azt kell hinnünk, az a valami: a szeretet.

 Engedtessék meg a pillanatnyiságban egy jaj-kiáltás is: nagyon kell, kellene szeretni ezt a falut, és okosan; nem hagyni sorvadásnak, pusztulásnak, hogy elvándoroltatva innen már az óvodás-, iskolás gyerekeket is, a belső emigráció ellehetetlenítse, elnyelje jövőnket! Hogy semmi félreértés ne legyen, alulírott leszögezi meggyőződését: a rossz, a káros, a romlott nem etnikai természetű jelenség!