Együtt tisztelegtünk
Már a gyülekezés is méltó volt az október 23-i megemlékezéshez: csendesen csatlakoztak az újabb és újabb érkezők a kopjafánál várakozókhoz.
Csupán az alkalom miatt voltak visszafogottak az üdvözlések a régi és új ismerősök, az idősebbek és fiatalabbak között. A csendes örömben jelen volt a büszkeség is, hiszen szeretett Tiszadobunk két szervezete közösen koszorúzott, és távolabbi településekről is többen eljöttek közénk. Miként Rózsa Sára is, aki szívhez szólóan interpretálta Ady versét.
Nemzeti ünnepünkön először egy nyalka huszár, majd a koszorúkat és virágokat elhelyezők tisztelegtek a hősök előtt; aznap különösen szépen szóltak nemzeti énekeink a jelenlévők ajkairól. Egyesületünk első, hivatalos színre lépését a simogatásával üdvözölte a napsugár.